Mivel elég rendesen ránk szakadt a jó idő, kénytelen vagyok kinyitni az ablakokat, hogy a lakásban legalább legyen némi levegő a 27-29 fok mellett. Ennek a hátránya viszont az, hogy a forgalom teljes mértékben behallatszik a lakásba. Mivel elég forgalmas helyen lakunk, ráadásul a tűzoltóállomás mellett, illetve pont a mentőállomás és a két kórház közt végigfutó főút sarkán, meglehetősen gyakoriak a szirénázva elrohangáló autók a környéken. Nem is lenne ezzel baj, ha Vica tudna tőlük aludni - megjegyzem, Ferike tud. Évikémet viszont minden alkalommal felzavarják a szirénák - a tűzoltóké külön idegesítő - és sajnos nem is tud magától visszaaludni utána - remélem, ez változni fog.
Ma délután is szépen letettem mindkét gyereket - Vicát már alvó állapotban, Ferikét félálomban - a saját ágyára, majd egyéb teendőim befejezése után én is ledőltem, mivel a folyamatos reggel ötös ébredés kissé már megviselt. Jellemzően a nappaliban, ahol aludtam, szintén nyitva van az ablak, viszont az én fáradtsági szintem - vagy az ignoranciám - már fel se vette a szirénát. Hallottam én, valahonnan a tudatom félálomban is pislákoló szegletéből, de fel nem ébredtem rá. Évike viszont felébredt és el is kezdett nyöszörögni, majd sírni - gondolom én, mivel ez az én fülemig (lévén aludtam és elég nagy zaj jött be kintről) nem jutott el. Ferike - szintén gondolom - tűrte egy darabig a dolgot, viszont mivel Vica csak nem csendesedett, drága felrángatott kisfiam kikászálódott az ágyikójából és kimászott a nappaliba hozzám, egyszersmind jelezve, hogy a húga bizony üvölt - persze, mihent nyílt az ajtó, már nekem is világossá vált ez a tény (a hangorkán segített). Vicát felvettem és elkezdtem cumiztatni, amire szinte azonnal vissza is aludt, miközben Ferike felmászott a kanapéra és a - korábban általam használt - plédet magára húzva szintén azonnal visszasüppedt az álmok birodalmába.
Miután Évikét megnyugtattam és le tudtam tenni, Ferikét is visszacipeltem a saját ágyába, hogy ott, viszonylag nyugodtam pihenhessen tovább. Én pedig remélem, hogy ma délután már nem lesz több tűz a környéken - legalábbis addig, amíg a gyerekek alszanak.
Már egyszerűen nem lehet leültetni hosszú távon, ugyanis annyira élvezi, hogy fel tud állni. Gyakorlatilag az ember elnéz valamerre egy pillanatra és mire visszafordul, Vica már ácsorog valahol. Sőt, már lépeget is a dolgok mellett. Ijesztő, hogy milyen gyorsan tud fejlődni.
