2012. november 29., csütörtök

Vica és a mécses

Tegnap kisebb érdekellentétbe kerültem egy szem kislányommal a mécseseket illetőleg. Gondoltam, ha már úgyis ott van a só mécsestartó az asztalon, meggyújtok benne egy mécsest, mert szép, hangulatos és párologtat is kicsit. Vica nagyon lelkesen figyelte a folyamatot, gondoltam, milyen jól el fogja nézegetni majd a szép narancssárga mécsestartót, de tévedtem. Nagy nehezen beletettem a tartóba a mécsest - meggyújtva beejteni azért nem egyszerű viszont, benne esélytelen meggyújtani normál hosszúságú gyufával -, erre ő fogta és elfújta. Aztán, nagyon büszkén meg is tapsolta magát és mondta, hogy ügyes, majd jelezte, hogy gyújtsam meg ismét. Nos, ezt eljátszottuk úgy 3-4 alkalommal, amikor végül feladtam a dolgot, ő pedig kis nyafogással tudomásul vette, hogy nem fújkálhat többet.
Hogy lesz ebből adventi gyertyagyújtás? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése