2011. január 27., csütörtök

Sógyurma

A sógyurma az egyik legegyszerűbb módszer arra, hogy lekössük a gyerek figyelmét ugyanakkor fejlesszük a kézügyességét is. Ferikének egyébként is mániája, hogy azt akarja csinálni, amit a nagyok, így egyértelmű, hogy a gyúrótáblám is kedvelt játszóeszköz - a sodrófáról már nem is beszélve.
A recept rendkívül egyszerű: vegyünk egy marék lisztet és sót és dolgozzuk össze gyurma állagúvá annyi vízzel, amennyit felvesz. Ha ragacsos lett, akkor még tegyünk hozzá lisztet és/vagy sót. A képen látható színes sógyurmát ételfestékkel színesítettem.
A sógyurma előnye, hogy nem mérgező, nem kerül sokba, bármikor néhány perc alatt elkészíthető, tetszőleges formára alakítható, zacskóban vagy folpackban akár hetekig is tárolható a hűtőben és a belőle készült műveket sütőben kiégethetjük. Tavaly (2009) például remek karácsonyi ajándékokat készítettem sógyurmából. Kisebb lapokba belenyomtuk Ferike kezét, illetve képkeretet készítettünk, amibe Ferikéről készült képek kerültek és ezeket kapták a nagyszülők, illetve a dédszülők. Idén (2010) pedig fényképes karácsonyfa díszeket csináltunk, szintén sógyurmából sütikiszúrók segítségével.
Ferike még főként a kígyók gyártását élvezi a dologban, de időről időre megfigyelhető, hogy egyre jobban leköti a gyurmázás, amikor egy-két nap vagy egy hét elteltével újra elővesszük a sógyurmát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése