2011. február 10., csütörtök

Levegőzés

Nagyon nehéz dolog egyszerre babakocsit tolni és szaladgálni egy örökmozgó, mindenre kíváncsi kétéves után. Különösen, amikor az időjárás miatt túl sok időt amúgy sem tölthetünk kint egyszerre, kicsit soknak tűnik a két gyerek felöltöztetése harminc réteg ruhába és a lekászálódás az elsőről, amikor alig tudunk negyedóránál többet lent lenni - és én azalatt lefutom a félmaratont.
Erre a nem túl kellemes helyzetre ad jó megoldást az erkély, ahol mindenki megkapja, amire vágyik. Mindhárman friss levegőn vagyunk. Vica nyugodtan tud szunyókálni. Ferike játszhat és nézelődhet - még egy kicsit mozoghat is, bár tény, hogy ez azért nem ugyanaz. Én pedig kertészkedhetek. Ennél jobb délelőtti elfoglaltság nincs is, főleg, ha az ember általában a négy fal közé van szorítva az elmúlt hetek zord időjárása miatt.
Természetesen így is jó rétegesen fel kell öltözni, de legalább nyugodtabban tudunk játszani, nem kell attól félni, hogy Ferike egy másodperc múlva egy autó alatt terem vagy Vicát kilopják a babakocsiból, miközben Ferike után rohangálok. És nem utolsó sorban ez nekem is kikapcsolódás.


Játék közben

Néha magam is meglepődöm, hogy a gyerekeim milyen aranyosan tudnak együtt játszani. Persze ez még csak egy-két percnyi érdeklődés egymás iránt, de már addig is eljutottunk, hogy Ferike magától is odamegy meggyomrozni kicsit Vicát.

2011. február 9., szerda

Fülbelövés

Ezzel a témával megint felborzolom a kedélyeket, mert mint sok dologban, ebben sincs egyetértés az utóbbi időben az emberek között. Régen egyszerű volt a dolog. Az embernek lánya született, tehát kifúrták a fülét, és kapott fülbevalót. Manapság ez nem ilyen egyértelmű.
Én is sokat tanakodtam magamban a terhesség alatt, hogy akkor majd akarok-e Vicának fülbevalót, de ezt a kérdést végül anyáék oldották meg helyettem, mivel vettek nekünk egy pár gyönyörű fülbevalót. A kérdés tehát meg volt válaszolva - többé-kevésbé - már csak azt kellett eldönteni, mikor és hogyan történjen meg a dolog.
Sok helyen érdeklődtem - interneten, védőnőnél, lányos anyukáknál, és végül a következő dolgokat tudtam meg. Manapság leggyakrabban kozmetikusok végzik a fülbelövést, de néhány helyen a gyerekorvosok is vállalnak fülszúrást.
A legtöbb helyen egyetértenek abban, hogy a fülbelövést 6 hetes kor után lehet elvégezni és javasolt, hogy legyen meg még 3 hónapos kor előtt vagy ha nem, akkor csak 3 éves kor után. Erre többféle magyarázatot is találtam, a legbiztosabbnak az tűnik, hogy ebben a korban alakulnak ki az akupunktúrás pontok, amiket egy rosszul irányzott fülbelövéssel tönkretehetünk.
Nem fogok érvelni a fülbelövés mellett. Mi megcsináltattuk, túl lehet élni. Nem tudom, hogy fáj-e a babának, az biztos, hogy Vica sírt, de olyan hangosan csattant a füle mellett a belövő, hogy ez akár az ijedségtől is lehetett - azért gondolom ezt, mert néhány perc után megnyugodott.
A fülbelövés mellett (a szúrás ellenében) az szól, hogy a belőtt fülbevaló teljesen steril, a belövésig senki nem nyúl hozzá - még a belövőbe is úgy kerül, hogy nem kell kézzel megfogni. Ez a belőtt fülbevaló 5-6 hétig kell, hogy a baba fülében maradjon, utána kicserélhetjük az általunk választott darabra.
Mivel vannak kifejezetten bébifülbevalók, amiatt nem kell aggódnunk, hogy túl nagy lesz a baba fülébe a fülbevaló, de egyébként akár a belőtt darabot is benne hagyhatjuk akármeddig.
Az én véleményem az, hogy egy hat hetes korban elvégzett fülbelövésre nem emlékszik az ember - míg egy későbbi füllyukasztás akár egész életünkön végigkísérő sokk is lehet -, és ha nem akarunk később fülbevalót hordani, az a kis lyuk akkor sem zavaró. Én magam sem hordok nap mint nap fülbevalót, de örülök neki, hogy ki van lyukasztva a fülem, mert így, amikor mégis olyan kedvem van, bele tudok tenni egy függőt.

Ferike világa

A folyamatos emeletes ágyra mászást kicsit megelégeltük - mivel Ferike felfedezte, milyen jól lehet ugrálni a felső részen, amivel a szívbajt hozta ránk -, ezért végül Jozsó eltávolította a felső matracot. Így viszont egy másik lehetőség nyílt meg az ördögfióka előtt - rögtön ugrálóvárat csinált az ágyából. Hát ilyen az, amikor egy gyerkőc belakja a birodalmát:

Amit nem látok, az nincs

Amikor a baba eljut odáig, hogy már arcról is megismer minket, újabb kihívással nézünk szembe, ugyanis egy kisgyerek számára csak az a világ létezik, amit éppen lát. Ennek megfelelően, amikor kilépünk a látóteréből - mondjuk kimegyünk a szobából, számára megszűnünk létezni. Ez a "tudat" hatalmas nyomást és szorongást okoz a babának, amit onnan vehetünk észre, hogy a távozásunkkor elkezd sírni. Különösen intenzív ez a dolog, ha a bab teljesen egydül marad egy szobában, akárcsak néhány pillanatra is.
Ahhoz, hogy ez a beidegződés változzon, rá kell vezetnünk a babát, hogy attól, hogy valamit vagy valakit nem lát, az még nem tűnt el véglegesen. Ehhez nyújt segítséget az úgynevezett kukucs játék.
Első lépésként teremtsünk nyugodt környezetet. Menjünk közel a babához, takarjuk el a kezünkkel az arcunkat egy pillanatra, majd vegyük el a kezünket és mondjuk, hogy "Kukucs". Ezt a gyakorlatot többször hajtsuk végre és ismételjük több napon keresztül. Amikor a baba már megbarátkozott a gondolattal, hogy az arc eltakarásával nem tűnünk el - mivel letakart arccal vagy hátulról a kisbabák nem ismernek fel minket, neki az is eltűnésnek minősül -, jöhet a következő fázis. Lépjünk vagy hajoljunk ki a látómezejéből néhány pillanatra, majd ismét térjünk vissza hozzá a jól ismert "Kukucs" felkiáltással. Ekkor már valószínűleg hamarabb fog alkalmazkodni az eltűnéshez.
A baba magányérzetét tovább csökkenthetjük, ha akkor is folyamatosan beszélünk hozzá, amikor éppen nem vagyunk a látómezejében, így lassan megtanulja, hogy attól, hogy nem lát minket, még nincs egyedül, hanem valahol a közelben vagyunk.
Ezek a gyakorlatok szépen lassan kifejlesztik a babában azt az tudást, hogy nem szűnnek meg létezni a dolgok, ha nem látjuk őket. Ez a fejlődés az első lépés azon az úton, amely során kifejlődik a baba térlátása és emlékezete.
Semmiképpen ne erőltessük, hogy a baba saját üteménél gyorsabban váltsunk át a kezdeti tanulási fázisból a következőre, mert esetleg árthatunk is a fejlődésének. Ha úgy érezzük, hogy gyors a tempó, nyugodtan lassítsunk vagy akár lépjünk vissza egy fokozatot. Előbb-utóbb minden baba eléri majd azt a tudásfokot, amikor már természetes lesz, hogy nem csak a látómezőből áll a világ.

2011. február 8., kedd

Ismerős hangok

Sok tanulmányban olvastam, hogy a babák emlékeznek azokra a hangokra, dallamokra, amelyeket az anyaméhben töltött idő alatt hallottak. Ezt csak megerősíteni tudom. Mindkét gyerekemnél észrevehető, hogy ha nagyon nyűgösek, az ismerős dallamok szinte mindig megnyugtatják őket.
A nyugtató hatású hangok és dallamok köre lassan bővíthető. Olyankor kell a kiválasztott zenét hallgatni, amikor a babával foglalkozunk - például babmasszázs közben -, így a dallamot az anyai érintéshez és a nyugalomhoz fogja kötni, ezért később is megnyugszik majd, ha hallja. Ehhez természetesen az kell, hogy ugyanazt a zenét hallgassuk az adott tevékenységek alatt.
A zenei érzékenységet egyébként szinte minden gyereknél meg lehet figyelni, csak általában a szülők kevés figyelmet fordítanak ennek fejlesztésére, így később ez elhalványulhat. Ferikénél például az vehető észre, hogy ha a tévében zenét vagy éneket hall, akkor akár a másik szobából is átjön, hogy meghallgassa, viszont vannak olyan mesék, amiket amúgy nem néz meg, csak addig érdeklik, amíg éppen énekelnek benne.
A zene mindenképp fontos eszköz lehet ahhoz, hogy megnyugtassuk - esetleg elaltassuk - a babánkat akkor is, amikor esetleg más módszerek már csődöt mondtak, arról nem is beszélve, hogy mint sok dolog, ez is speciálisan stimulálja az agyat, így a szellemi fejlődésben is előrelépést jelenthet. Használjuk ki.

Közös játék

Ha az embernek két kicsi gyereke van, oda kell figyelnie arra, hogy mindkettővel elég időt töltsön. Kiemelten fontos, hogy a gyerekeknek közös programokat is szervezzünk - ez lehet akár közös séta vagy játék is. 
Néha a legfurább helyzet hozhatja meg a legnagyobb összehangoltságot a játékban - például egy fotóállvány "megszerelése".


Első ételek - almapüré

Teljesen mindegy, hogy mikor kezdjük el, de egyszer mindenképpen el kell jutnunk arra a pontra, hogy az anyatej - vagy kevésbé szerencsés esetben a tápszer - mellett más ételeket is megkóstoltatunk a babával. 
Nálunk első próbálkozásként mindkét gyereknél az almapüré jött be. Ez egyszerű, pépesre reszelt alma, amit lehetőleg cukor vagy bármilyen ízesítés nélkül adjuk a babának. (Mindkét gyerek két hónaposan kezdte kóstolgatni az almát és mindkettőnek azonnal ízlett is.)
Habár elég tejem volt - minkét alkalommal -, hogy akár két gyereket is szoptassak, Ferikénél 4 hónapos korában vérszegénységet állapítottak meg, amit sajnos az én vérszegénységem váltott ki. Konzultáltunk erről a gyerekorvossal és megbeszéltük, hogy akármennyire is mondjuk, hogy az anyatej a legteljesebb táplálék a babának, ha az anya szervezetéből hiányzik valami, azt a legjobb szándékkal sem tudja átadni az anyatejjel. Ekkor döntöttünk úgy, hogy komolyan elkezdjük a hozzátáplálást. Először próbálkoztunk tejpéppel pótolni az anyatejet, de kínszenvedés volt belediktálni akár csak egy-két kanállal is. Ez a dolog később is megmaradt - gyakorlatilag soha nem evett meg semmilyen bébiételt sem.
Az első "elvett" étkezés nálunk a tízórai volt, ahol az anyatejet fokozatosan - körülbelül egy hónap alatt - felváltottuk az almapéppel. Ezután következett az ebéd, majd az uzsonna és a vacsora. Utoljára a reggeli szoptatást hagytuk el - gyakorlatilag Ferike saját elhatározására, ugyanis egyszerűen nem szopott tovább - ez pontosan 6 hónapos korában volt. Szerencsések vagyunk, hogy hamarabb kezdtük a hozzátáplálást, mint ahogy a mai álláspont szerint javasolják, mivel a tápszereket nem ette a gyerek és hat hónapos korától szopni sem volt hajlandó, hiába próbáltam többször is mellre tenni. 
Természetesen mindenki maga tudja, milyen tempóban és sorrendben vezeti be a szilárd ételeket, de nekünk ez a módszer bejött, így ezt követem Vicánál is.

2011. február 7., hétfő

Bilire szoktatás - játék a bilin

A bilire szoktatás második fázisa akkor jön el, amikor a gyerek már képes üvöltés nélkül megközelíteni a bilit, esetleg néhány percre - kezdetben inkább másodpercre - már hajlandó rá is ülni. Ilyenkor az a feladatunk, hogy ezt az ücsörgési időt minél jobban meghosszabbítsuk. Ehhez csak arra van szükség, hogy lefoglaljuk a gyereket, aki így - remélhetőleg - észre sem veszi, hogy már hosszú percek óta ücsörög a bilin.
Mi például építőkockákból építettünk várat, nézegettük képeskönyvet, de az is előfordult, hogy egy teljes Hupikék Törpikék részt végig tudtunk ülni a bilin. (Egyedül hagyni az első időkben nem érdemes a babát, mert garantáltan elmászkál és olyan helyekre fog pisilni, ahová valószínűleg nem kellene.)
Az első időszakban azt javaslom, hogy kössük a bilizést bizonyos napi rutinokhoz. Ültessük például minden pelenkázáskor bilire a kicsit és magyarázzuk el neki, hogy ha a kaki és a pisi a bilibe megy, akkor nem nyomja majd a babát a pelusban.
Gyakorló szülők tudják,  hogy bizonyos esetekben észrevehető, ha a baba kakálni készül - elvonul valahová, hosszasan guggol a semmibe meredve, esetleg erőlködik. Ha ezeket a jeleket észrevesszük, gyorsan tegyük bilire a babát, hátha sikerül elkapni az eseményt. 
Amennyiben sikerül valamit produkálni a bilibe, az első időszakban különösen fontos, hogy megdicsérjük a babát a teljesítményéért. Mutassuk meg neki, mi került a bilibe, tapsoljuk meg és mondjuk el, mennyire ügyes kisgyerek, hogy már a bilibe pisilt/kakilt. Ezek az apróságok fontosak ahhoz, hogy a babánk érezze, érdemes a bilit használni.
Akkor se keseredjünk el, ha az első időkben eredménytelenek a próbálkozások, ne feledjük, ez egy hosszú folyamat, ami sok türelmet és gyakorlást igényel.

Testvérek

Családtervezéskor rengeteg szempontot kell figyelembe vennünk az anyagi helyzetünktől kezdve a család helyigényén át a munkahelyi egyeztetésekig. Amikor végül eldöntjük, hogy szeretnénk gyerekeket, sőt, akár többet is, újabb kérdések merülnek fel. 
Az első gyerek születése utáni első hónapok sokkja idővel elmúlik, és azon kezdünk gondolkodni, mikor térjünk vissza a munkánkhoz, adjuk-e be bölcsődébe a babát, illetve akarunk-e és ha igen, mikor akarunk kistestvért. A következő gyerek tervezéséhez sokan sokféle tanácsot szoktak adni. Természetesen itt is igaz, hogy felelősségteljesen, a rendelkezésünkre álló anyagi és helyi viszonyoknak megfelelően célszerű döntenünk. Emellett el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen változást jelent egy újabb baba az életünkben, és nem utolsó sorban a már meglévő gyerekünk vagy gyerekeink életében.
Az ideális korkülönbség meghatározására eddig még egyetlen tudományág sem tudott tökéletes képletet felállítani - kinek mi jött be vagy éppen mit dobott a gép. Vannak, akik szerint nem árt megvárni, hogy az első elég nagy legyen ahhoz, hogy ne rivális lásson a piciben - kérdés, mi az az elég nagy -, mások szerint a kisebb korkülönbséggel összetartóbb, egymáshoz jobban ragaszkodó és főleg egymással közösen játszani tudó gyerekeink lesznek.
Én úgy gondolom, hogy mivel minden gyerek és szülő más, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy milyen korkülönbséggel vállalja a következő gyereket. Ne felejtsük el, hogy egy kisgyerek nem csak anyagi, hanem fizikai és szellemi igénybevételt is jelent, ezért is fontos, hogy a lehető legjobban átgondoljuk, mit fogunk bírni később. Egy kicsi és egy pici nevelése, ahogy az nálunk is van (mindössze 20 hónap különbség van a két gyerek között) meglehetősen sok munkát és odafigyelést igényel.
Sokáig féltem, hogy hogyan fog viszonyulni Ferike a "trónkövetelőhöz", de be kell valljam, hatalmas szerencsém van a gyerekeimmel. Igyekszem mindkettővel minél több időt tölteni, tartalmasan kialakítani a napirendjüket és odafigyelni arra, hogy külön-külön és együtt is csináljunk bizonyos dolgokat. Így egyikük sem érzi, hogy a másikkal többet foglalkoznak vagy jobban szeretik, illetve lassan megtanulnak együtt is játszani. (Ez tényleg lassú folyamat.)
Mi úgy gondoltuk Vica vállalásakor, hogy a kis korkülönbség azt fogja eredményezni, hogy a kezdeti nehézségek után a két gyerek gyakorlatilag természetesnek fogja venni, hogy testvére van - hiszen az első néhány évünkből nem sok emlékünk marad meg felnőtt korunkra. Mindemellett elmondhatom, hogy a kezdeti nhézségek nálunk sokkal kisebbek voltak, mint amire számítottam - szeretném hinni, hogy ez valahol a nevelésünknek és Ferike felkészítésének is köszönhető.
Mindig igyekeztünk rengeteget foglalkozni Ferikével, de fontosnak tartottuk azt is, hogy bizonyos ideig egyedül is képes legyen elfoglalni magát. Ehhez nagy segítséget nyújtott például a játszószőnyeg. Később már elértük, hogy leültünk vele játszani, és néhány perc után egyedül lehetett hagyni. Ezután még folytatta a játékot egy ideig, amikor megunta, akkor pedig jött jelezni, hogy játsszunk mást. Az így felszabadult kis idők alatt korábban a főzést, mosást és egyéb házimunkákat végeztem el, most egy kicsit jobban beosztva ilyenkor szoktam Vicával foglalkozni.
Emellett vannak nagyon fontos közös programok is, mint például a tornázás, illetve már egyre gyakrabban előfordul, hogy Ferike önállóan is odamegy Vicához, hogy kicsit játsszon vele.
Természetesen még rengeteg kihívás és konfliktus áll előttünk, de azt hiszem, sikerült jó ütemben elkapni a dolgokat, úgyhogy reménykedve tekintek a jövőbe.

Szánkózás

A hétvégén sikerült kihasználnunk a - remélhetőleg karácsonyig utolsó alkalommal leesett - havat. Ferike még vasárnap délelőtt is szánkózhatott egy jót Semjénben, mielőtt elkezdett elolvadni a hó - ami után nagyon sok felfedezésre váró pocsolyát hódított meg.
Sajnos a kamerát éppen máshol használtuk, így csak egy korábbi videót tudok most megmutatni.

2011. február 5., szombat

Babateák

A szoptatás folyamatos kivezetése mellett a babának látszólag megnő a folyadékigénye, mivel egyre kevesebb anyatejet eszik, ami eddig a szomjóságát is csillapította. A szilárd ételek mellett ezért nagyon fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék bevezetése is. A különböző babáknak adható teák más-más funkcióval rendelkeznek.

Édeskömény tea: ez a tea a hasfájós, szeles babák fájdalmait hivatott enyhíteni (úgynevezett pukizós tea). Az édeskömény szélhajtó hatása szinte a megitatás után azonnal érzékelhető, a baba bélrendszeréből hamar távozik a felesleges bélgáz, így a kicsi is egykettőre megnyugszik. Ha a baba nem fogadja el üresen, néhány szem cukorral édesíthetünk rajta.

Csipkebogyó-hibiszkusz-kamilla: az eredeti babatea feladata a kicsi szomjának oltása, emellett a csipkebogyó-tartalma miatt a baba szervezetének C vitamin ellátását is biztosíthatjuk vele. Ez a tea ízesítés nélkül is fogyasztható, de ha a baba úgy nem fogadja el, egy kis cukorral és frissen facsart citromlével ízesítsük.

Kamilla: a székrekedéssel vagy megfázással küszködő babák tüneteinek enyhítésére és megszüntetésére használt tea. A hígra főzött kamilla hashajtó hatású, viszont a túl erős főzet hasfogó lehet, így az adagolással vigyázni kell. A kamilla erős ízét nem minden baba szereti, ezért ezt a teát is javasolt cukorral és citrommal ízesíteni.

Fontos: a gyerek három éves koráig semmiképpen ne tegyünk mézet a teájába!

2011. február 4., péntek

Fogmosás

Amikor elkezdenek kibújni a baba első fogacskái, a szülők új kihívással találják szemben magukat, mivel a kis tejfogak tisztán tartása elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesen kibírják a rájuk váró 6-8 évet, illetve, hogy romlásukkal ne befolyásolják a későbbi maradandó fogak kifejlődését.
Az első napokban a baba ínye még nagyon érzékeny, hiszen a fog kibújása a legtöbb babának fájdalmas élmény. Ilyenkor jobban tesszük, ha csak óvatosan piszkáljuk a baba száját, mert az ekkor elszenvedett trauma később kihathat az egész fogmosáshoz és szájhigiéniához való hozzáállásra.
Amikor már a babánknak kint van egy-két foga, elkezdhetjük a fogmosás tanítását. Először is szerezzünk be egy fogkefét - nem fogmosási, hanem játék céljából -, amit adjunk oda a babának, hogy fürdés közben ismerkedjen vele. Amikor a babát fürdetjük, saját magunk mutathatjuk neki a példát, hogyan kell használni a fogkefét - mossunk fogat fürdetés közben.
Az első időkben a baba fogát elég, ha az ujjunkkal megmossuk, később majd rátérhetünk a fogkefére is, de csak óvatosan. 
A fogkrém kiválasztása fontos dolog a későbbi szájápolásban. Már rengeteg kifejezetten babáknak készült fogrém létezik. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy melyik lesz jó a gyerekünknek, nyugodtan kérdezzük meg a védőnőt, gyerekorvost vagy egy gyógyszerészt. Semmiképpen ne használjunk felnőtteknek szánt, mentolos vagy gyógynövényes készítményeket kicsi gyerekeknél.
Amennyiben a gyerek sok édességet fogyaszt, napközben is megpróbálkozhatunk a fogmosással, de már csak akkor, ha megszokta a fogkefe használatát. 
Ez az első időszak nagyon fontos, mert ha játékosan rá tudjuk vezetni a gyereket a fogmosásra, utána már része lesz a napi rutinnak és nem fogja kényelmetlen kötelességnek érezni.

Érzékenység és ártalom

A szülők vállán hatalmas a felelősség, amikor elkezdik az anyatej vagy tápszer mellett a szilárd ételek bevezetését. Legnagyobb félelmeink általában a tejjel kapcsolatban vannak - az orvostudomány és a tápszerek fejlődésével párhuzamosan egyre későbbre toljuk a tej bevezetésének időpontját. A másik sokat emlegetett allergén a liszt, azaz valójában a glutén.
Sokan nem tudják, hogy valójában az ételérzékenységek egy része nem öröklött, hanem a helytelen életmód - ez esetben az óvatlan táplálás - eredménye. Ennek megfelelően külön kell beszélnünk ételérzékenységről és ételártalomról.
A laktózérzékenységről tudni kell, hogy öröklődő dolog és általában már az anyatejjel kapcsolatban is jelentkezik. A lisztérzékenységre való hajlam szintén öröklődik, sőt, ez a betegség később - akár felnőtt korban  - is kialakulhat és nem "kinőhető".
Az ételártalom miatt kialakult érzékenység általában akkor jelentkezik, amikor a baba szervezete még nincs felkészülve egy adott anyag lebontására - még nem termeli a megfelelő enzimeket. Éppen ezért fontos az egyes ételek óvatos és fokozatos bevezetése, különösen kis súlyú vagy koraszülött babáknál.
A tej bevezetését soha ne kezdjük teljes tejjel - ez kecsketej esetén is betartandó, nem csak tehéntejnél -, hanem hígítsuk a tejet forralt vízzel (a tejet is minden esetben forraljuk) és fokozatosan emeljük a keverékben a tej arányát. (Mi Ferikénél 1:1-es arányú keverékkel kezdtünk). Lehetőleg minél magasabb zsírtartalmú, de nem tartós tejjel itassuk a babát.
A glutén, amely a lisztérzékenység valódi alapja a búzafélében található, ezért a lisztek bevezetésénél javasolt a kukoricaliszttel kezdeni - természetesen így is kis mennyiségben -, nehogy mi okozzunk maradandó problémát a babánknak.

Úszópelenka

Ha cseperedő - és még nem szobatiszta - gyermekünket babaúszásra vagy strandra akarjuk vinni, kénytelenek leszünk megismerkedni az úszópelenkával.
Úszópelenkából alapvetően kétféle létezik eldobható és mosható. Mi azt tapasztaltuk, hogy az eldobható pelenka - nekünk - jobb választás, mivel nem járunk olyan gyakran fürdőbe, hogy árban megérje a mosható változat. Valószínűleg így is elég lesz a két gyereknek összesen egy csomaggal (az 11 darab).
Az úszópelenka egy tökéletes nedvszívó képességgel rendelkező pelenka, mindössze annyiban különbözik a normál pelenkáktól, hogy külső vízzáró rétege van, azaz nem ázik be kívülről. Egyébként ezek a pelenkák szép mintásak és ugyanolyan kényelmesek, mint akármelyik normál használatra szánt verzió. Csak éppen az összes gyerekcsúszdát kipróbálhatjuk vele. :)

2011. február 3., csütörtök

Körömvágás

tompa hegyű babaolló
A babák körme, különösen az első hónapokban, nagyon gyorsan nő, és ha nem vágjuk rendszeresen, bizony könnyen kikarmolják magukat.
A körömvágáshoz lehetőleg tompa hegyű, kifejezetten babáknak szánt ollót válasszunk (bármelyik bababoltban vagy drogériában kapható).
Amikor Ferike megszületett, megkérdeztem a védőnőt, hogy milyen alakúra kell vágni a gyerekek körmét, mert már sok vitát hallottam arról, hogy egyenesre vágjuk, hogy minél gyorsabban készen legyen vagy hogy kerekítsük le, mert az egyenesre vágott sarkaival ugyanúgy kikarmolja magát a baba. Nos, a védőnőnek erre nagyon frappáns válasza volt: majd levágod úgy, ahogy sikerül. Ez valóban így van, mivel a babák türelme véges és nagyon is érdekli őket az olló, így az ember igyekszik minél gyorsabban és minél alaposabb munkát végezni.
Az első időkben, különösen, amikor még reflexből is állandóan hadonászik a baba, célszerű alvás vagy szoptatás közben elintézni a körömvágást. Később jó módszer lehet, ha akkor szabadulunk meg a nagy körmöktől, amikor a baba éppen a cumisüveggel vagy valamilyen játékkal van elfoglalva. 
Vannak babák, akik jól tűrik a körömvágást, de náluk sem célszerű a dolgot hosszúra nyújtani a dolgot, mert egy idő után mindenképp szabadulni akarnak majd.
Nagyobbacska gyerek esetén összeköthetjük a körömvágást például a bilizéssel vagy a fürdéssel, náluk már nem célszerű játék közben zavarni az ollóval, mert azt is játéknak tekinthetik.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy semmiképpen nem érdemes hagyni, hogy hosszúra nőjön a babák körme, mert játék közben könnyen betörhet, ezért a növekedési ütemnek megfelelően hetente, de akár hetente többször is vágjuk le a körmöcskéket.

Játékpárna

Szinte hihetetlen, hogy milyen apróságokkal örömet lehet szerezni egy kisgyereknek. Ehhez az aranyos kis játékhoz nincs szükség sok dologra, mindössze egy kis maradék anyagra, egy darab tépőzárra és egy kis szivacsra. Az eredmény pedig egy olyan játék, ami egyben kispárna is.
párna
kutyus














A kutyus testéhez szabjunk ki két egyforma téglalapot - akár különböző anyagokból is - és varrjuk össze őket három oldalon, majd tömjük ki a párnát szivaccsal és varrjuk be a negyedik oldalt is. Ne tömjük meg túlságosan a párnát, különben nem fogjuk tudni kettéhajtani.
A kutyus fejét egy négyzet alakú anyagból alakítsuk ki. Varrjuk körbe az anyagot és húzzuk össze a varrást, így kialakítva egy erszényt, amelyet szintén tömjünk ki szivaccsal.
A fülekhez használjunk 2-2 formára vágott anyagdarabot, amiket varrjunk össze és fordítsunk ki - ki is tömhetjük, ha szeretnénk. Az orr ugyanúgy készül, mint a fej, csupán sokkal kisebb anyagból - ha nagyon kicsi, akkor nem is kell külön kitömni.
Az kutyus fejére varrjuk fel a füleket, majd a külön kiszabott szemeket és az orrot, aztán a fejet varrjuk fel a párna egyik oldalára. A kutyus farkához készítsünk egy kis "zsákot", varrjunk össze két hosszúkás anyagot és fordítsuk ki. A farkat tetszőlegesen kitömhetjük, vagy hagyhatjuk akár tömetlenül is.
Utolsó lépésként a párna aljára varrjunk fel egy 3-4 cm-es tépőzárat, amivel majd a párnából bármikor kutyust varázsolhatunk.
Természetesen nem csak kutya, hanem bármilyen más állatka is elkészíthető ugyanezekkel a lépésekkel, így néhány kisebb darab maradék anyagból kedves és egyedi ajándékot varrhatunk kb. egy órányi munkával.

Labdázni jó

A babák figyelme fokozatosan fejlődik. Egyre több dolgot találnak érdekesnek, és egyre többféle játékkal tudnak kezdeni valamit. Amikor a baba már valamennyire stabilan tudja tartani magát hason fekve, észrevehetően egyre több időt akar majd így tölteni, hiszen ebben a helyzetben többet láthat a világból, és a játékok is több lehetőséget rejtenek. Vica a hasra fordulással megnyílt új lehetőségek közül különösen érdekesnek találta a labdát - főleg, mivel ez újabb lehetőséget nyújtott rá, hogy az apjával játsszon.


2011. február 2., szerda

Kanalazás

Amikor elkezdünk kanalas ételeket bevezetni, először a babánk még nem tudja, mi történik, sőt valószínűleg különösebben nem is érdekli a dolog. Kicsivel később viszont rájön, hogy a kanál összefüggésben van az étellel és ráadásul jó játéknak is tűnik.
Vica eddig nagyon jól elvolt evés közben, most viszont elkezdett komolyabb érdek-lődést mutatni a kanál iránt, ami némiképp nehezítette az etetését. Arról nem is beszélve, hogy mindent kezdett egyre jobban beborítani a főzelék.
Az állandó hadonászást a lehető legegyszerűbben úgy szerelhetjük le ilyenkor, ha a gyerek megkapja, amit akar. Egészen nyugodtan adjunk a kezébe egy kanalat, garantáltan elfoglalja majd vele magát, és nem lesz gond az etetéssel. Vicánál még a hadonászás is megszűnt. Egyszerűen csak markolta a kanalat és ette tovább a zöldségpürét.

Biztonsági felirat

Kérjük ne tegyen függönyt az ablak elé, mert a gyereket zavarja a szabad kilátásban!

Hát nem leszedte a függönyt?