Családtervezéskor rengeteg szempontot kell figyelembe vennünk az anyagi helyzetünktől kezdve a család helyigényén át a munkahelyi egyeztetésekig. Amikor végül eldöntjük, hogy szeretnénk gyerekeket, sőt, akár többet is, újabb kérdések merülnek fel.
Az első gyerek születése utáni első hónapok sokkja idővel elmúlik, és azon kezdünk gondolkodni, mikor térjünk vissza a munkánkhoz, adjuk-e be bölcsődébe a babát, illetve akarunk-e és ha igen, mikor akarunk kistestvért. A következő gyerek tervezéséhez sokan sokféle tanácsot szoktak adni. Természetesen itt is igaz, hogy felelősségteljesen, a rendelkezésünkre álló anyagi és helyi viszonyoknak megfelelően célszerű döntenünk. Emellett el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen változást jelent egy újabb baba az életünkben, és nem utolsó sorban a már meglévő gyerekünk vagy gyerekeink életében.
Az ideális korkülönbség meghatározására eddig még egyetlen tudományág sem tudott tökéletes képletet felállítani - kinek mi jött be vagy éppen mit dobott a gép. Vannak, akik szerint nem árt megvárni, hogy az első elég nagy legyen ahhoz, hogy ne rivális lásson a piciben - kérdés, mi az az elég nagy -, mások szerint a kisebb korkülönbséggel összetartóbb, egymáshoz jobban ragaszkodó és főleg egymással közösen játszani tudó gyerekeink lesznek.
Én úgy gondolom, hogy mivel minden gyerek és szülő más, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy milyen korkülönbséggel vállalja a következő gyereket. Ne felejtsük el, hogy egy kisgyerek nem csak anyagi, hanem fizikai és szellemi igénybevételt is jelent, ezért is fontos, hogy a lehető legjobban átgondoljuk, mit fogunk bírni később. Egy kicsi és egy pici nevelése, ahogy az nálunk is van (mindössze 20 hónap különbség van a két gyerek között) meglehetősen sok munkát és odafigyelést igényel.
Sokáig féltem, hogy hogyan fog viszonyulni Ferike a "trónkövetelőhöz", de be kell valljam, hatalmas szerencsém van a gyerekeimmel. Igyekszem mindkettővel minél több időt tölteni, tartalmasan kialakítani a napirendjüket és odafigyelni arra, hogy külön-külön és együtt is csináljunk bizonyos dolgokat. Így egyikük sem érzi, hogy a másikkal többet foglalkoznak vagy jobban szeretik, illetve lassan megtanulnak együtt is játszani. (Ez tényleg lassú folyamat.)
Mi úgy gondoltuk Vica vállalásakor, hogy a kis korkülönbség azt fogja eredményezni, hogy a kezdeti nehézségek után a két gyerek gyakorlatilag természetesnek fogja venni, hogy testvére van - hiszen az első néhány évünkből nem sok emlékünk marad meg felnőtt korunkra. Mindemellett elmondhatom, hogy a kezdeti nhézségek nálunk sokkal kisebbek voltak, mint amire számítottam - szeretném hinni, hogy ez valahol a nevelésünknek és Ferike felkészítésének is köszönhető.
Mindig igyekeztünk rengeteget foglalkozni Ferikével, de fontosnak tartottuk azt is, hogy bizonyos ideig egyedül is képes legyen elfoglalni magát. Ehhez nagy segítséget nyújtott például a játszószőnyeg. Később már elértük, hogy leültünk vele játszani, és néhány perc után egyedül lehetett hagyni. Ezután még folytatta a játékot egy ideig, amikor megunta, akkor pedig jött jelezni, hogy játsszunk mást. Az így felszabadult kis idők alatt korábban a főzést, mosást és egyéb házimunkákat végeztem el, most egy kicsit jobban beosztva ilyenkor szoktam Vicával foglalkozni.
Emellett vannak nagyon fontos közös programok is, mint például a tornázás, illetve már egyre gyakrabban előfordul, hogy Ferike önállóan is odamegy Vicához, hogy kicsit játsszon vele.
Természetesen még rengeteg kihívás és konfliktus áll előttünk, de azt hiszem, sikerült jó ütemben elkapni a dolgokat, úgyhogy reménykedve tekintek a jövőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése