2011. február 8., kedd

Ismerős hangok

Sok tanulmányban olvastam, hogy a babák emlékeznek azokra a hangokra, dallamokra, amelyeket az anyaméhben töltött idő alatt hallottak. Ezt csak megerősíteni tudom. Mindkét gyerekemnél észrevehető, hogy ha nagyon nyűgösek, az ismerős dallamok szinte mindig megnyugtatják őket.
A nyugtató hatású hangok és dallamok köre lassan bővíthető. Olyankor kell a kiválasztott zenét hallgatni, amikor a babával foglalkozunk - például babmasszázs közben -, így a dallamot az anyai érintéshez és a nyugalomhoz fogja kötni, ezért később is megnyugszik majd, ha hallja. Ehhez természetesen az kell, hogy ugyanazt a zenét hallgassuk az adott tevékenységek alatt.
A zenei érzékenységet egyébként szinte minden gyereknél meg lehet figyelni, csak általában a szülők kevés figyelmet fordítanak ennek fejlesztésére, így később ez elhalványulhat. Ferikénél például az vehető észre, hogy ha a tévében zenét vagy éneket hall, akkor akár a másik szobából is átjön, hogy meghallgassa, viszont vannak olyan mesék, amiket amúgy nem néz meg, csak addig érdeklik, amíg éppen énekelnek benne.
A zene mindenképp fontos eszköz lehet ahhoz, hogy megnyugtassuk - esetleg elaltassuk - a babánkat akkor is, amikor esetleg más módszerek már csődöt mondtak, arról nem is beszélve, hogy mint sok dolog, ez is speciálisan stimulálja az agyat, így a szellemi fejlődésben is előrelépést jelenthet. Használjuk ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése