Amit nem látok, az nincs

Amikor a baba eljut odáig, hogy már arcról is megismer minket, újabb kihívással nézünk szembe, ugyanis egy kisgyerek számára csak az a világ létezik, amit éppen lát. Ennek megfelelően, amikor kilépünk a látóteréből - mondjuk kimegyünk a szobából, számára megszűnünk létezni. Ez a "tudat" hatalmas nyomást és szorongást okoz a babának, amit onnan vehetünk észre, hogy a távozásunkkor elkezd sírni. Különösen intenzív ez a dolog, ha a bab teljesen egydül marad egy szobában, akárcsak néhány pillanatra is.

Ahhoz, hogy ez a beidegződés változzon, rá kell vezetnünk a babát, hogy attól, hogy valamit vagy valakit nem lát, az még nem tűnt el véglegesen. Ehhez nyújt segítséget az úgynevezett kukucs játék.

Első lépésként teremtsünk nyugodt környezetet. Menjünk közel a babához, takarjuk el a kezünkkel az arcunkat egy pillanatra, majd vegyük el a kezünket és mondjuk, hogy "Kukucs". Ezt a gyakorlatot többször hajtsuk végre és ismételjük több napon keresztül. Amikor a baba már megbarátkozott a gondolattal, hogy az arc eltakarásával nem tűnünk el - mivel letakart arccal vagy hátulról a kisbabák nem ismernek fel minket, neki az is eltűnésnek minősül -, jöhet a következő fázis. Lépjünk vagy hajoljunk ki a látómezejéből néhány pillanatra, majd ismét térjünk vissza hozzá a jól ismert "Kukucs" felkiáltással. Ekkor már valószínűleg hamarabb fog alkalmazkodni az eltűnéshez.

A baba magányérzetét tovább csökkenthetjük, ha akkor is folyamatosan beszélünk hozzá, amikor éppen nem vagyunk a látómezejében, így lassan megtanulja, hogy attól, hogy nem lát minket, még nincs egyedül, hanem valahol a közelben vagyunk.

Ezek a gyakorlatok szépen lassan kifejlesztik a babában azt az tudást, hogy nem szűnnek meg létezni a dolgok, ha nem látjuk őket. Ez a fejlődés az első lépés azon az úton, amely során kifejlődik a baba térlátása és emlékezete.

Semmiképpen ne erőltessük, hogy a baba saját üteménél gyorsabban váltsunk át a kezdeti tanulási fázisból a következőre, mert esetleg árthatunk is a fejlődésének. Ha úgy érezzük, hogy gyors a tempó, nyugodtan lassítsunk vagy akár lépjünk vissza egy fokozatot. Előbb-utóbb minden baba eléri majd azt a tudásfokot, amikor már természetes lesz, hogy nem csak a látómezőből áll a világ.