2011. február 28., hétfő

Legújabb trend az etetésben

Nem ezzel a témával akartam most foglalkozni, de most annyira friss és meglepő a dolog, hogy egyszerűen muszáj írnom róla. Ma délelőtt volt nálunk a védőnő szokásos havi látogatásra. Sok téma előkerült, többek között az etetés kérdése is, amit én általában szeretek elkerülni, mert nem vagyok oda a vitákért arról, hogy még fél éves sincs a gyerekem és nem csak szopik. Ma azonban furcsa dolog történt. Először is leszögeztem, hogy Vica is a Ferikénél már bevált hozzátáplálási-elválasztási ütemben halad, vagyis már eszik almát, répát, krumplit, petrezselymet és most próbálkozunk a csirkehússal - meglepő módon ezt Enikő elismeréssel nyugtázta. Aztán jött számomra a logikai sokk. Történt ugyanis, hogy Enikő ismertette a legújabb álláspontot a hozzátáplálásról, amiben az áll, hogy az allergén anyagokkal - jelenleg a gluténnal - minél korábban meg kell ismertetni a gyereket. Ez konkrétan azt jelenti, hogy fél éves kora előtt 2-3 héttel esetenként adjunk neki az almájába egy összetört vagy lereszelt háztartási kekszet. (Adózzunk most egy perces néma csenddel a logikus gondolkodásnak, amely jobb dolga lévén nem vett részt azon a megbeszélésen, ahol ezt a módszert kidolgozták, ugyanis emellett az irányelv még mindig az, hogy hat hónapos korig csak anyatejet kapjon a gyerek.) Akkor most mi van? Mármint, mi van azokkal, akik nem adnak még mást a gyereknek, mint anyatejet? Vagy akkor ilyen végülis nincs? Vagy azok az anyatejbe teszik a kekszet? És akkor nem durva egyből keksszel kezdeni a hozzátáplálást? 
A kérdéseim száma végtelen, de a lényegen mit sem változtat. Ismét megerősítést nyertem abban, hogy teljesen mindegy, milyen irányelvek szerint etetem a gyerekeimet, másnap már az előzőleg még elfogadott módszer is landolhat a szemetesben. Úgyhogy ennek megfelelően én maradok a saját, tudományosan nem megalapozott, de már bevált hozzátáplálási módszeremnél - kiegészítve a háztartási keksszel, amit Ferike ilyen korban még nem kapott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése